Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Legkevesebb félszáz katona vesztette életét hétfőn a jemeni fővárosban, Szanaában: öngyilkos merénylő robbantotta fel magát díszszemlére gyakorlatozó katonák között.
Egy katonai illetékes szerint a veszteséglista még súlyosbodhat. "Húsfoszlányok hevernek mindenütt" - mondta egy szemtanú. A kamikaze katonai egyenruhában vegyült el a parádéra készülök között, amelyet a keddi nemzeti ünnepen, Észak- és Dél-Jemen egyesülésének 22. évfordulóján mutattak volna be Szanaa egyik főterén, az elnöki palota közelében.
Számos mentőautó sietett a helyszínre, de szemtanúk szerint taxik is vitték a sebesülteket. Ez volt az első ilyen jelentős merénylet a fővárosban azóta, hogy februárban hivatalba lépett Abed Rabbo Manszúr Hádi elnök, aki lankadatlan harcot hirdetett az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat és annak helyi erői - az Arab-félsziget al-Kaidája - ellen.
A merénylet olyan időben következett be, amikor a hadsereg május 12-e óta nagyszabású offenzívát folytat az al-Kaida ellen, visszafoglalni igyekezvén a hálózat ellenőrzése alá került déli városokat. A harcoknak az AFP hírügynökség adatai szerint eddig 213 halottjuk volt, köztük az al-Kaida 147 harcosa.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.