„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Miheil Szaakasvili grúz elnök a függetlenség napján felavatta az ország parlamentjének új épületét. A fővárostól, Tbiliszitől mintegy 220 kilométerre lévő Kutaisziben.
Szaakasvili a szombati ünnepi ceremónián úgy fogalmazott, hogy "a parlament új épülete az új Grúziát jelképezi". A grúz államfő szerint a törvényhozás áthelyezése az ország egyesítését segíti elő, és csökkenti a fővárosban koncentrálódó politikai hatalmat. "Grúziának így nem egyetlen elitje lesz, és az országot nem egyetlen utcából irányítják majd" - mondta az elnök.
Az ötlet bírálói szerint azonban mindezzel a törvényhozás súlyát akarják csökkenteni. Az új parlament épületét 83 millió dollárból építették fel a 186 ezer fős ipari városban, amely Tbiliszi után a második legnagyobb grúziai település. A beruházás azért is okozott vitát, mert egy hatalmas szovjet háborús emlékművet kellett lebontani miatta.
Grúziában május 26-án ünneplik a függetlenségének napját; a kaukázusi állam 1918-ban ezen a napon vált külön Oroszországtól.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.