Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Kilencven éves korában elhunyt Klaas Carel Faber egykori náci háborús bűnös, aki ellen Hollandia korábban európai letartóztatási parancsot adott ki, de Németország nem volt hajlandó kiadni.
A holland származású Faber a második világháború alatt a holland SS egyik kommandójában szolgált, és az Ezüstfenyő fedőnevű művelet során az ellenállókkal rokonszenvezők meggyilkolásában vett részt. A későbbi koncentrációs táborok kivégző osztagának tagját a jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ a második legkeresettebb náci bűnösként tartotta számon.
Fabert 1947-ben ítélték el 22 zsidó meggyilkolásáért és a hollandiai nácik II. világháborúban történő támogatásáért, a kiszabott halálbüntetést végül életfogytiglani szabadságvesztésre módosították a holland ügyészek. A háborús bűnös 1952-ben megszökött és átjutott Németországba, ahol haláláig szabadon élt.
Ingolstadtban 1957-ben már mint német állampolgár telepedhetett le, mert az SS-ben szolgálóknak annak idején automatikusan megadták az állampolgárságot, és az ötvenes évek elejének Németországában az így szerzett állampolgárságot sikerült elismertetnie. A holland hatóságok többször is kérték a kiadatását, ám a nyugat-németországi törvények értelmében Németország nem adhatta ki a saját állampolgárait. Faber még csütörtökön hunyt el az ingolstadti kórházban, de halálhírét csak szombaton jelentette be felesége.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.