A gyémánt örök, de attól még lehet, hogy egy gép állította elő
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
Angela Merkel szerint nagyobb hatalmat kell adni az Európai Bizottságnak. A német kancellár úgy véli, hogy tovább kell fejleszteni az Európai Uniót, az integráció elmélyítéséről szóló vitában pedig nem lehetnek tabuk.
Merkel csütörtökön a Balti-tengeri Államok Tanácsa Stralsundban tartott kormányfői értekezlete után azt mondta: mindig is amellett kardoskodott, hogy "több Európára van szükség", ami azt is jelenti, hogy szélesebb jogkörrel kell felruházni az Európai Bizottságot, az unió döntés-előkészítő és végrehajtó szervét.
Merkel kifejtette: a válságon szerkezeti reformokkal és az egységfolyamat előmozdításával lehet túljutni. Az első lépés a fiskális paktum. A költségvetési fegyelmet és az államadósság csökkentését előíró kormányközi szerződést további lépéseknek kell követni, és az EU működéséről szóló szerződés módosítására is szükség lehet. "Itt még nem tartunk, de az ötleteknek szabad teret kell engedni", mert nem csupán a válságot kell leküzdeni, hanem gondolkodni kell arról, hogy miként fejlődhet tovább az unió 5-10 éves távlatban - mondta a német kancellár.
Megfigyelők szerint Merkel a tabuk nélküli közös gondolkodásra vonatkozó megjegyzésével az utóbbi hetekben sorozatban felmerülő új ötletekre utalt, és igyekezett világossá tenni, hogy az EU legerősebb országának kormánya ragaszkodik ugyan a fiskális paktumhoz, de az euróövezeti közös kötvénytől az úgynevezett bankunió koncepciójáig mindenről hajlandó tárgyalni.
A közös euróövezeti kötvény ötletét Francois Hollande francia elnök vette újra elő. Az Európai Bizottság támogatja a tagországi államkötvények helyébe lépő, az eurót használó uniós államok által közösen kibocsátott értékpapír koncepcióját, és szerdán kiadott elemzésében azt is javasolta: még inkább egységesítsék a bankfelügyeleti és betétbiztosítási renszert, az euróövezeti válságkezelő alapokból (ESM, EFSF) pedig ne csak bajba került államokat, hanem bankokat is támogassanak.
Fenekestül forgatta fel a laboratóriumi gyémánt a drágakő piacát. Főként Kínában készül, az igazival megegyező minőségű, de olcsó.
A Tisza Párt elnöke magyarázatot kér, és biztosítékot követel, hogy Oroszország nem avatkozik be a magyar választásokba.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.