Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Vádat emeltek egy horvát polgármester ellen, amiért nyomást gyakorolt az általa vezetett település egyik roma családjára, így az elmenekült onnan - tájékoztatott kedden egy bírósági forrás.
A zárai regionális ügyészség egy közleményben azt írta, hogy a dél-horvátországi Skabrnja egyik polgára ellen "faji alapú megkülönböztetés" miatt vádat emeltek. A HRT állami televízió azt jelentette, hogy Luka Skaréról, a dél-horvátországi település polgármesteréről van szó.
Az ügyészség tájékoztatása szerint a diszkriminációval megvádolt személy a település több lakóját - akik azt szerették volna, hogy a szóban forgó család hagyja el a falut - arra ösztönözte, hogy a rendőrség távozása után rohamozzák meg a romákat.
A 17 tagú család még május elején vásárolt területet, és telepedett le a 2 ezer fős faluban, érkezésük azonban heves tiltakozást váltott ki az ott lakók többsége részéről, akik még egy drótkerítést is felhúztak a romák által lakott terület köré. A kialakult feszültség hatására a család végül elhagyta a települést.
A 2001-es népszámlálás adatai alapján a 4,2 millió lakosú Horvátországban körülbelül 9500 roma él, a zágrábi kormány azonban úgy becsüli, hogy 30-40 ezer fős közösségről van szó, míg helyi roma szervezetek szerint a 60 ezret is meghaladja létszámuk.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Az ukrán elnök szerint „bonyolítja a helyzetet”, hogy Oroszország elutasítja a tűzszünetet.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.