Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Lemondott hétfőn Vasziliosz Rapanosz, az új hárompárti görög kormány pénzügyminisztere, akit pénteken különböző egészségi panaszokkal kórházba vittek - közölte a miniszterelnöki hivatal.
Rapanosz a miniszterelnöknek, Antonisz Szamarasznak küldött levelében jelentette be lemondását, amelyet a kormányfő elfogadott. Szamarasz maga is csak hétfőn hagyta el a kórházat, ahol retinaleválás miatt szemműtéten esett át.
A 64 éves Rapanoszt, a Görög Nemzeti Bank elnökét hasi panaszok, émelygés és szédülés miatt vitték pénteken kórházba, mielőtt még miniszteri esküjét letehette volna.
Lemondását bejelentve azt írta levelében, hogy nem sikerült úrrá lennie egészségi problémáin, és állapota nem teszi lehetővé feladatainak ellátását. Nagyon sajnálja, hogy el kell utasítania a pénzügyminiszteri felkérést - tette hozzá.
Rapanosz krónikus egészségi problémái régóta ismertek Athénban. Néhány napja olyan hírek is lábra kaptak, amelyek szerint a kijelölt pénzügyminiszter elégedetlen a munkáját segítő csapat összetételével. Inkább megbízható technokratákat látott volna szívesen a minisztériumban, nem pedig politikusokat. Ezt a kívánságát azonban nem teljesítették. Hivatalos forrásokból mindazonáltal ezeket a híreket nem kommentálták.
Rapanosz visszalépése miatt a tárcát a korábbi miniszter, Jeórjiosz Zaniasz fogja vezetni. Ő tapasztalt szakember, részt vett a Görögország problémáiról rendezett valamennyi tárgyaláson. A görög küldöttség tagjaként jelen lesz csütörtökön és pénteken az Európai Unió csúcstalálkozóján is.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.