Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Már legkevesebb 79 halálos áldozatuk van a monszunesőknek Északkelet-Indiában, és több mint 2,2 millió lakos menekült el víz alá került otthonából a múlt héten - közölték hivatalosan hétfőn.
A szünet nélküli csapadék leginkább a Bangladessel és Bhutánnal határos északkeleti Asszám szövetségi államot sújtotta, ahol kiáradt a Brahmaputra folyó. Heves esőzések voltak a szomszédos Arunácsal Prades, Manipur államokban is.
A helyi kormányzat adatai szerint Asszám 27 körzetéből 26-ban áradások vannak, több ezer otthon megsemmisült, a víz utakat és mezőgazdasági földeket öntött el. A közlemény szerint 2,2 millió ember kényszerült otthona elhagyására, mintegy félmillió embert pedig rögtönzött táborokban helyeztek el.
A monszunesők általában júniustól szeptemberig tartanak Indiában. A földművesek a termést illetően áldásnak tekintik az esőt, a monszun ugyanakkor rettenetes pusztítással is jár. Áradások, földcsuszamlások, balesetek kísérik, amelyekben évente több ezren meghalnak.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.