Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Oroszország nem vesz részt a Szíria barátai nevű csoport péntekre tervezett párizsi találkozóján - jelentette be a francia külügyminiszter. "Oroszország meghívást kapott, de tudatta, hogy nem vesz részt a megbeszéléseken, ami nem meglepő" – fogalmazott Laurent Fabius kedden, miután találkozott német kollégájával, Guido Westerwellével.
A Szíria barátai nevű csoport több mint száz nyugati és arab országot, nemzetközi szervezeteket, valamint a szíriai ellenzék képviselőit tömöríti. A csoport februárban Tuniszban, áprilisban pedig Isztambulban tartott megbeszéléseket. Moszkva és Peking akkor sem vett részt a találkozón.
A pénteki, harmadik összejövetelt pár nappal az után tartják, hogy múlt hét végén Genfben, a Szíriáért Akciócsoport megállapodott a szíriai politikai átmenet alapelveiről, ennek alapján egy nemzeti egységkormányban a mostani vezetők és az ellenzéki képviselői is helyet kapnának. A Genfben létrejött megállapodás ugyanakkor nem mondja ki egyértelműen, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök menjen-e vagy maradjon.
Az egyezséget a nagyhatalmak nem egyformán értelmezik. Az Egyesült Államok és Franciaország véleménye szerint a megállapodás megnyitotta az utat az Aszad utáni korszak felé. Oroszország és Kína, az a két nagyhatalom, amely szilárdan támogatja a szíriai rezsimet, ezzel szemben úgy értékeli, hogy a dokumentum értelmében a szíriaiak jövőjéről saját maguknak kell dönteniük.
"A genfi folyamat beindulásával nincs szükség még egy ilyen fórumra, amelyben csaknem 150 ország vesz részt" - jelentette ki Szergej Lavrov kedden Moszkvában. Az orosz diplomácia vezetője szerint a Szíria barátai csoport csak arra törekedett, hogy a külső szíriai ellenzéket támogassa.
"Nem tudunk egyetérteni ennek a csoportnak a céljaival, mert azok csak a konfliktus élezését szolgálják, és nem azt, hogy létrejöjjön a megfelelő légkör ahhoz, hogy minden érintett szíriai fél külső beavatkozás nélkül párbeszédbe kezdjen" - indokolta Lavrov a távolmaradást a pénteki megbeszélésekről.
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Dengyel Iván pedig visszavonult a színpadtól.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az EU Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.