szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A nemzetközi közösség összesen 16 milliárd dollárt ajánlott fel a következő négy évre Afganisztán fejlesztéséhez vasárnap a tokiói adományozói konferencián. Hamid Karzai afgán elnök nyitóbeszédében arra kérte a világot, hogy ne hagyja magára az országot a következő években, amikor a legtöbb külföldi katonát kivonják onnan.

A konferencia célja felmérni, hogy Afganisztán 2014-ig és azután - amikor már egyedül kell fenntartania a biztonságot - mekkora összegű segélyre számíthat évente a donoroktól. Körülbelül 70 ország és szervezet vesz részt a tokiói tanácskozáson.

A 2015-ig felajánlott 16 milliárd dollárt megfelel annak, amit a japán vendéglátók eredetileg reméltek, vagyis hogy meglesz az évi 4 milliárd dollár.

Az évi 4 milliárdos, polgári célú támogatás felett Afganisztán 2105-től 2017-ig évi 4,1 milliárd dollár támogatást kap fegyveres erőinek finanszírozásához, és ezt az összeget a májusi chicagói NATO-konferencián ígérték meg az országnak.

Japán, a második legjelentősebb donor összesen 3 milliárd dollárt ajánlott fel 2016-ig, Németország pedig bejelentette, hogy tartja a mostani szintet, vagyis 536 millió dollárt ad évente. Az amerikai hozzájárulás várhatóan valahol 1 és 2,3 milliárd dollár között lesz évente. (Egy évtizeden át egymilliárd volt, idén lett 2,3 milliárd.)  

Az adakozók valószínűleg megállapodnak abban, hogy létrehoznak egy rendszert a segélyek célba jutásának ellenőrzésére, annak biztosítására, hogy a pénzek nem vesznek kárba korrupció és rossz gazdálkodás révén. Mostantól azonban a megígért összegekért cserébe nemcsak a szigorú elszámolást kérik Afganisztántól, hanem azt is, hogy folytassa a demokratizálódást, a jogállamiság kiépítését és az emberi jogok felett való őrködést, különösen a nők esetében.  

Afganisztán 2002 óta csaknem 60 milliárd dollár segélyt kapott polgári célokra. A Világbank szerint ez majdnem annyi, mint amekkora jövedelmet az ország maga megtermelt.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!