„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Házasságot kötött barátjával szombaton Barney Frank amerikai demokrata párti képviselő. Ő az amerikai kongresszus első tagja, aki hivatalosan vele azonos nemű embert vett el.
A két férfi Deval Patrick, Massachussetts állam kormányzója előtt esküdött örök hűséget egymásnak háromszáz meghívott társaságában Bostonban. A vendégek között volt John Kerry szenátor, egykori elnökjelölt és Nancy Pelosi, az amerikai kongresszus képviselőházának demokrata párti frakcióvezetője is.
A 72 éves Barney Frank a nála 30 évvel fiatalabb James Readyt vette el, akivel 2007-ben ismerkedett meg egy adománygyűjtő körúton Maine államban. Ready Ogunquit településen él, ács-, festő- és hegesztő műhelye van.
Barney Frank, a képviselőház pénzügyi bizottságának egykori elnöke, 1980-ban lett a kongresszus tagja, és mostani megbízatásának végén nyugdíjba vonul. Az átfogó pénzügyi szabályozási reform és a halászok jogainak támogatója, aki első kongresszusi politikusként vállalta nyíltan másságát.
A pár esküvői fotója a The New York Times cikkében is látható.
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.