Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A görögök kevesebb mint egynegyede véli mindössze úgy, hogy a dolgok jó irányba haladnak, kétharmaduk ezzel szemben azt gondolja, hogy az ország rossz úton jár - derült ki egy legfrissebb közvélemény-kutatásból.
A felmérésből kitűnt, hogy a görögök többsége - 51 százaléka - szerint a kormány nem képes a csőd szélén táncoló ország megmentésére.
A június 17-i választások óta végzett első ilyen jellegű közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek 47 százaléka gondolja, hogy Antonisz Szamarasz konzervatív kormányfő vezetésével kilábalnak a válságból.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
Árvízvédelem, Budapest–Belgrád vasútvonal és kórházfejlesztés.