A 97 éves férfinak a Simon Wiesenthal Központ szerint kulcsszerepe volt abban, hogy körülbelül 300 zsidót Kassáról az ukrajnai Kamenyec-Podolszkba deportáltak, ahol 1941 nyarán szinte valamennyiüket meggyilkolták. A központ szerint Csatáry 1944 tavaszán Kassán rendőrparancsnokként részt vett több mint 15 ezer zsidó Auschwitzba deportálásának a megszervezésében is.
Jana Zlatohlavkova, a szlovák tárca szóvivője a spanyol hírügynökségnek nyilatkozva elmondta, Szlovákiának "komoly érdeke" fűződik ahhoz, hogy mindent megtegyen a férfi megbüntetéséért. A szóvivő nem tért ki arra, hogy országa kérni fogja-e Csatáry kiadatását.
A szóvivő közölte, hogy a szlovák igazságszolgáltatás "jelenleg gyűjti és elemzi az információkat". Mint mondta, tekintettel arra, hogy nemzetközi szálakkal bonyolított ügyről van szó, a tárca "ebben a pillanatban nem tartja alkalmasnak, hogy részletekkel szolgáljon".
A Budapesti Nyomozó Ügyészség szerdán gyanúsítottként kihallgatta és őrizetbe vette Csatáry Lászlót.