Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek hétfői brüsszeli találkozója után nyilatkozva a magyar diplomácia vezetője hozzátette: "nagyon érzékeny korszak van", ezért szóvá kell tenni az ukrán vezetésnek mindazt, ami az unió részéről kifogásokat vált ki. Stratégiai célkitűzés, hogy az elszigetelés helyett megpróbálják az országot minél közelebb hozni az Európai Unióhoz - fejtette ki. Bejelentette: javasolta kollégáinak, hogy a témát az ősszel tartandó ukrán parlamenti választások után ismét tűzzék a külügyi tanács napirendjére, hiszen az ottani fejlemények kiemelt jelentőségűek az unió keleti partnerségi politikájának szempontjából.A miniszterek most sem kizárólag az ukrajnai helyzetet tekintették át, hanem a keleti partnerség rendszeréhez tartozó valamennyi országét (Ukrajna, Fehéroroszország, Moldova, Grúzia, Azerbajdzsán, Örményország). Martonyi János hangoztatta, hogy a partnerországok helyzete továbbra is nagyon különböző a belpolitikai helyzet alakulását illetően. Mint mondta, Moldova a "mintatanuló", mert úgy tűnik, hogy belső gondjait megoldotta, és rövid időn belül befejezhetők vele a társulási és az átfogó szabadkereskedelmi megállapodásra vonatkozó tárgyalások. Grúziával szintén jól haladnak a tárgyalások a megállapodásokról. Fehéroroszország esetében viszont Martonyi János úgy fogalmazott: "semmi jóról nem lehet beszámolni". Emlékeztetett, hogy a politikai foglyok továbbra is börtönben vannak, nincsenek politikai engedmények. Az uniós külügyminiszterek este külön is találkoztak az említett hat kelet-európai országból érkezett kollégáikkal. A megbeszélés napirendjén elsősorban a jövőre tervezett, következő keleti partnerségi csúcstalálkozóig elvégzendő feladatok szerepeltek.
Martonyi nem akarja elszigetelni Ukrajnát
Martonyi János külügyminiszter szerint alapvető európai érdek, hogy Ukrajnával folytatódjék a párbeszéd, ne szigeteljék el az országot.
Windisch László nem hagyja annyiban: fellebbezett Biró Ferenc IH-elnök kirúgatása érdekében
Pocsék évük volt a felcsúti tőkéseknek
Újabb NER-es társaság vonul ki a befektetéséből a Fidesz választási veresége után
Lezsák Sándor neve informatikai hiba miatt jelent meg az ügynökaktákban hálózati személyként – bocsánatot kért a levéltár
Vágó István, Szikora Róbert és Patyi András alkotmánybíró neve is szerepel a nyitottaktak.hu-n – sorra kerülnek elő az ismert nevek
Tóta W. Árpád Vágó Istvánról: Vajon ártott valaha valakinek? Esendő, becsvágyó ember volt, de nem tudhatjuk
Surányi György szerint csak sikertelen beszervezési kísérletének nyoma a mágnesszalag-adat a nevével
Semmiféle kémkedést nem végeztem – mondta a HVG-nek Felföldi József debreceni milliárdos, miután megtaláltuk nevét a nyitottaktak.hu-n
Márkus László színész és Simonyi András volt washingtoni nagykövetét is a hálózati személyek között szerepel
Spiegel: Trump Orbántól tanult - a bukásában is
Kocsis Györgyi: Kiveszik a „téglákat”
7 tipp, ha egy családtag nevét dobja ki az ügynökoldal
A katolikus püspöki konferencia bocsánatot kért a pártállammal együttműködő egyházi személyek nevében
Decemberre meg kellene egyezni, de mindenki mást akar: hogy lesz így költségvetése az EU-nak?
Társadalmi egyeztetésre bocsátja a rendészeti törvénycsomagot a kormány
A varázslat vége: Trump a választást és a fonalat is elvesztette
J. D. Vance elmondta, szerinte miért buktak ekkorát a republikánusok
Trump szerint „nagyrészt igaz”, hogy az iráni háború miatt szenvedtek súlyos vereséget
A külügyminisztérium 19 ezer lélegeztetőgépet vett 2000 kórházi ágyra a Covid alatt
„Ennél szuperebb ellenzéket rajzolni nem tudna magának Magyar Péter” – Kéri László és Tóta W. Árpád a Tisza-kormány első félévéről
Marabu Féknyúz: Fejes Péter
A bélbaktériumok különleges mintázata jelezheti a 2-es típusú cukorbetegség kockázatát egy új kutatás szerint
A fekete kapucnis Bob Dylan találkozott a pápával
Visszakozhat az EU, talán mégsem kell elbúcsúzni a benzines autóktól
Még Trump se mondhatja, hogy elcsalták, akkorát buktak – Fülke
A Fülke vendége Nagy Gábor, a HVG vezető szerkesztője.