szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Exhumálják a kommunista terror áldozatait a varsói Powazki katonai temető egyik parcellájából, ahol többek között a második világháborús ellenállás 1948 és 1956 között kivégzett vezetőit hantolták el.

A nácizmus és a kommunizmus bűneit vizsgáló lengyel Nemzeti Emlékezet Intézetének honlapján kedden közzétett közlemény szerint a tömegsírban csaknem háromszáz személy maradványai vannak, köztük az ország függetlenségéért harcoló Honi Hadsereg katonáié.

Az augusztus végéig tervezett exhumálások során egyebek között a Nil tábornok álnéven ismert August Emil Fieldorf maradványait akarják kihantolni, akit - társaihoz hasonlóan - az egyik fővárosi börtönben végezték ki a világháború után, majd tömegsírba temették.

A kutatásokat tavasszal radaros vizsgálat előzte meg, így már kedden, a munkálatok első napján egy ember maradványait feltárták. A PAP lengyel hírügynökség értesülései szerint a koponya sérülései arra utalnak, hogy az áldozatot valószínűleg tarkón lőtték, azaz úgy végezték ki, mint 1940 tavaszán a szovjet állambiztonsági rendőrség által a Szmolenszk melletti katinyi erdőben főbe lőtt lengyel foglyokat.

A halottak azonosítását már az első kihantolások után megkezdik. A szakértők reményei szerint az azonosítást segítheti, hogy ismerik több tucat halott hozzátartozóinak DNS-kódját, valamint vannak adataik több száz ember sérüléséről és fogazatáról.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!