Vízum nélkül léphetik át a határt a helyiek Kalinyingrádnál

Életbe lépett pénteken a vízummentes kishatárforgalmi rendszerről szóló szerződés Lengyelország és Oroszország között Kalinyingrád térségében – közölte a lengyel belügyminisztérium.

  • MTI MTI
Vízum nélkül léphetik át a határt a helyiek Kalinyingrádnál

A megállapodást 2011 decemberében írták alá Moszkvában. Minden lengyel és orosz állampolgár szabadon léphet be ezentúl a másik országba, ha a - Lengyelország és Litvánia közé ékelődött orosz fennhatóságú - kalinyingrádi övezet lakosa, illetve Lengyelországban a határtól számított 50 kilométeres körzetben él.

Az érdekelteknek az utazáshoz vízum helyett két, illetve öt évre szóló kishatárforgalmi kártyát kell igényelniük a kalinyingrádi lengyel konzulnál, illetve a Gdanskban és Varsóban működő orosz külügyi képviseletben.

A kishatárforgalmi kedvezmény öt schengeni vasúti és közúti határátkelőhelyre vonatkozik. A lengyel PAP hírügynökség a lengyel diplomácia nagy sikereként könyvelte el, hogy a vízummentes határátkelést az orosz-lengyel megállapodás esetében a hagyományos 30 kilométeres körzetről 50 kilométeres távra, illetve Kalinyingrád esetében az egész övezetre kiterjesztették, miután módosították az Európai Bizottság a kishatárforgalomra vonatkozó rendeletét 2011 júliusában.

A nem schengeni országok közül Lengyelország Ukrajnával, illetve Fehéroroszországgal kötött hasonló megállapodást. Az előbbi már három éve lépett hatályba, míg a fehérorosz szerződés még nem érvényes.

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Szomoru Miklós: Mi sem vagyunk tökéletesek, ne akarjunk tökéletes kertet!

Fél évig 5-6 ember volt kíváncsi a kertészeti tanácsaira, ma már közel kétszázezres követő tábora van Szomoru Miklós „Egy kertész kertje Pilisszentkereszten” blogjának. A kertészmérnök szerint, aki brit mintára magánkert-látogatásokat is szervez, nem kell heti 8 óránál többet dolgozni azért, hogy bárkinek virágzó oázássá váljon a kertje. Erre a legjobb példa virágpompában úszó birodalma.