Trump vámháborúja nagyhatalmi présbe szorította a mindig lavírozó Indiát
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
Oroszország nem egyezik bele, hogy európai uniós hatóságok átvizsgálják a hajóit, ha arra gyanakszanak, hogy tilalom alá eső szállítmányt visznek Szíriába - közölte szombaton a moszkvai külügyminisztérium.
"Nem leszünk tekintettel az ilyen felszólításokra, és nem egyezünk bele orosz lobogó alatt közlekedő hajók átvizsgálásába" - jelentette ki Alekszandr Lukasevics külügyi szóvivő.
Az Európai Unió kormányai hétfőn fogadtak el újabb intézkedéseket a Szíriát sújtó embargó szigorításáról, s ezek között voltak a fegyverszállítmányok Szíriába jutását megnehezítő szabályok is. Oroszország erre reagálva már akkor közölte, hogy "nem áll szándékában részt venni a Szíria elleni rendelkezések betartatásában".
Oroszország (és Kína) az ENSZ Biztonsági Tanácsában eddig három határozatot vétózott meg Szíria ügyében azzal az indokkal, hogy egyoldalúan a kormány ellenzékének kedvez a megfogalmazásuk, és a külföldi katonai intervenciót akarják megalapozni velük. Az ENSZ-beli kudarc miatt a nyugati országok, így az Európai Unió tagjai saját hatáskörükben rendeltek el szankciókat Damaszkusz ellen.
A múlt hónapban kénytelen volt visszafordulni egy orosz hajó, amely három felújított harci helikoptert és légvédelmi rendszereket szállított volna Szíriába.
Az Indiára kiszabott magas amerikai vámok alááshatják a két ország közeledését, aminek Kína és Oroszország is csak örülhet.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Sikerült ugyan elkerülni a katasztrófát, de a helyzet nem jó.
Az elnök rajongója, Laura Loomer aktivistaként szenteli az életét annak, hogy leleplezze azokat, akik nem eléggé lojálisak Trumphoz.
A Beatrice énekesének van véleménye és el is mondja.