Lex Magyar: nyilvánosságra hozták vagyonnyilatkozataikat a Tisza EP-képviselői
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
Pokolgépes támadás érte a szíriai állami rádió és televízió damaszkuszi központi épületét hétfőn, a robbanásban legalább hárman könnyebben megsérültek.
A pokolgép az épület harmadik emeletén robbant fel, de adását sem a tv, sem a rádió nem szakította meg. Egy magánkézben lévő televízió felvételein látható, ahogy az állami tv munkatársai a törmelékek között megpróbálják felmérni a károkat, és segítenek sérült kollégáiknak.
"Itt vagyok a rádió és televízió épületénél. Minden működik, és működni is fog. Rengeteg stúdiónk és felszerelésünk van" - mondta a helyszínre érkező Omrán ez-Zohbi tájékoztatási miniszter, és hozzátette: vizsgálatot indítanak a robbantás körülményeinek feltárására. Egyelőre nem lehet tudni, miként sikerült bejuttatni a robbanószerkezetet az állami és katonai intézmények közelében található épületbe. Szíriában a polgárháború eldurvulása óta egyre gyakoribbak az öngyilkos merényletek és más pokolgépes támadások.
Néhány nappal ezelőtt a kormányellenes felkelők azt állították, átvették az irányítást az állami televízió aleppói központjában, a kormány azonban tagadta ezt, s azt állította, hogy a hadsereg elhárította a felkelők támadását. A nyugati hatalmak által támogatott felkelők az utóbbi időben nagy erőkkel próbálták bevenni az állami médiát, amely igyekszik a lázadókat dzsihádistáknak és külföldi ügynököknek feltüntetni.
Magyar Péter ingatlanok, festmények, autó és pianínó mellett még egy 20 forint névértékű 4iG-részvényt is feltüntetett.
1978 óta egy és ugyanaz a kérdés: lehet-e valaki olyan jó Superman, mint amilyen Christopher Reeve volt?
Két tankert is megtámadtak a jemeni húszik pár nap leforgása alatt a Vörös-tengeren. Az akciókról és a süllyedő hajókról látványos videókat forgattak.
A hízelgést és a fenyegetést felváltva alkalmazva szavaztatta meg a republikánusokkal Donald Trump a „gyönyörű” költségvetési törvényt.
Az elnök nem vette jó néven, hogy korábbi szövetségese harmadik politikai erőt alapítana. Hogyan babrálhat ki Elon Musk Donald Trumppal?
Közel-keleti válság ide vagy oda, a világ szinte fürdik az olajban.