Az 1481-1486 közötti temetkezésre öt méteres mélységben, a "szent fa" maradványai mellett bukkantak Tenochtitlan, az azték főváros legszentebb terének sarkában.

A mexikói Nemzeti Antropológiai és Történelmi Intézet (INAH) szakemberei szerint a maga nemében egyedülálló temetkezésről van szó, hiszen az aztékoknál nem volt szokás a tömeges emberáldozat vagy korábban elhunytak újratemetése, hogy kísérőül "szegődjenek", amikor az elit valamely tagját helyezték végső nyugovóra.

Susan Gillespie, a Floridai Egyetem régésze, aki nem volt részese a kutatásnak, elmondta, hogy maja uralkodók sírjában a feláldozott személyek komplett csontvázait, nem pedig különálló csontjaik halmazát szokták találni. Az aztékok ráadásul ritka kivételtől eltekintve elhamvasztották a nemesség elhunyt tagjait, és a temetkezésekben alig-alig találnak sírmellékletet.

Az INAH közleménye szerint néhány esetben a szegycsonton és a csigolyákon vágásnyomokat fedeztek fel, amelyek akkor keletkeztek, amikor az áldozatok szívét rituálisan kivágták. Mindazonáltal semmi sem utal arra, hogy a helyszínen végeztek volna velük, hogy az elhunytnak társaságul szolgáljanak, ugyanis csontjaik külön-külön vannak.

A kutatók hét felnőtt és három gyermek koponyáját találták az egyik halomban, a hosszú csöves csontokat - például a combcsontokat - egy másikban, míg a bordákat egy harmadikban fedezték fel. A feltárásokat irányító Perla Ruiz antropológus szerint a csontokat régebbi sírokból emelték ki, majd a fiatal nővel együtt temették el újra.

A másik szokatlan lelet a "szent fa", egy tölgyfa törzsének a maradványa, amelyet a temetkezés mellett egy kis kerek emelvényen "ültettek el" a templomkomplexum szélén. A "szent fa" néhány évtizeddel későbbi, mint a temetkezés.

Raul Barrera, az INAH régésze szerint a lelet a négy szent fára utalhat, amelyek az aztékok hiedelme szerint az égboltot támasztják alá. Nem kizárt azonban, hogy a fatörzset valamilyen éves szertartás keretében hozták a helyszínre.