Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Szíriában naponta már 100-200 áldozata van a harcoknak - közölte az emberi jogok szíriai megfigyelésével foglalkozó szervezet.
Az aktivisták adatai szerint csak szombaton 160 embert öltek meg Szíria-szerte, közülük 16-ot Aleppóban, 27-et pedig Damaszkusz különböző elővárosaiban. A londoni központú emberi jogi megfigyelő szervezet értesülései szerint a kormányerők vasárnap tüzérséggel lőtték Aleppó északkeleti negyedeit, és újabb összecsapások robbantak ki a város délnyugati részén, amelyet a Bassár el-Aszadhoz hű erők három nappal ezelőtt foglaltak vissza a felkelőktől.
A hírügynökségek által stratégiai fontosságúnak nevezett Aleppónál már harmadik hete folytatódnak az összecsapások a kormányerők és az ellenzék fegyveresei között.
A SANA szíriai hírügynökség arról adott hírt, hogy egyik riporterét egy fegyveres terrorista csoport megölte Damaszkuszban. Az újságírót a lakásában lőtték agyon, halálának körülményeiről más részletet nem közöltek. Az Al-Arabia műholdas tévéadó is egyik újságírójának a haláláról számolt be. A riporter robbanás áldozata lett, amikor Damaszkusz északi részén forgatott. Mindkét újságírót szombaton ölték meg.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.