"Szíria sötét alagútba került"

Az Iszlám Együttműködési Szervezet (OIC) csütörtök hajnalban felfüggesztette Szíria tagságát a szervezetben.

  • MTI MTI

Az OIC mekkai tanácskozásának záróközleményében azzal indokolja döntését, hogy Bassár el-Aszad szíriai elnök erőszakkal akarja elfojtani a felkelést.

Szíria tagságának felfüggesztésére a mekkai csúcsértekezletet előkészítő hétfői dzsiddai tanácskozásukon tettek javaslatot a szervezet tagországainak külügyminiszterei. A döntést erről annak ellenére hozták meg az állam- és kormányfők, hogy Szíria legközelebbi szövetségese, Irán, ellenezte.

A külügyminiszteri tanácskozáson értesülések szerint szóba került Szíria kizárása is. Akkor az OIC főtitkára, Ekmeleddin Ihsanoglu közölte, hogy "Szíria sötét alagútba került". Elítélte Aszad rendszerét a nép követeléseinek figyelmen kívül hagyása miatt, és úgy értékelte, hogy a közel-keleti országban kialakult brutális erőszak ennek következménye.

Az 57 tagországból álló szervezet főleg Szíriáról tanácskozott Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodó kezdeményezésére, de Damaszkusz képviselőit nem hívták meg.

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Tíz évbe telt, mire rájöttünk, hogyan lehet tökéletes a bécsi szelet – Wolfgang Puck és fia a HVG-nek

Budapesten is kitart a jó minőség mellett Wolfgang Puck és fia, Byron Lazaroff-Puck – deklaráltan meg is kérik az árát. A világ egyik legismertebb séfje ma is töretlenül aktív a globális étteremhálózatának ügyeiben, de a Spago éttermeket már fiára bízza. Apát és fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.