Francia külügyminiszter: a szír elnök nem érdemli meg, hogy a Földön éljen

A diplomáciában szokatlan élességgel bírálta Damaszkuszt a francia külügyminiszter. Laurant Fabius szerint "meg kell dönteni a szíriai rendszert, mégpedig mielőbb".

  • MTI MTI
Francia külügyminiszter: a szír elnök nem érdemli meg, hogy a Földön éljen

A Törökországban tárgyaló  Fabius azután beszélt erről, hogy pénteken ellátogatott a határ közelében lévő oncupinari szíriai menekülttáborba. Egyidejűleg elítélte a polgári lakosság ellen Damaszkusz által elkövetett atrocitásokat. "Miután meghallgattam a megrázó tanúvallomásokat,  tudatában vagyok annak, amit most mondok: Bassár el-Aszad nem érdemli meg, hogy a Földön éljen" – jelentette ki a miniszter újságírók előtt. 

A francia külügyek irányítója  Törökország előtt Libanonban és Jordániában járt, és  elsősorban a szíriai válságról és a válság kiváltotta menekültáradatról tárgyalt. A miniszter azzal vádolta meg a szíriai elnököt, hogy "népirtó hadműveletet folytat". 

Laurent Fabius a török konténerekből felállított, 12 ezer szíriai menekültet befogadó tábor lakóival találkozott, akik  arra kérték: Franciaország működjön közre az elnyomó szíriai rezsim felszámolásában, és szállítson fegyvereket a lázadóknak.