Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Hétfő délutánra hívták össze a parlament ülését, hogy ismertessék a Traian Basescu államfő leváltásával kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot.
Hétfő délutánra hívta össze a román parlament vezetősége a két ház együttes ülését, amelyen felolvassák a Traian Basescu államfő leváltásával kapcsolatos alkotmánybírósági határozatot.
Basescut július elején függesztette fel hivatalából a parlament, majd a leváltásáról népszavazást szerveztek. A július 29-i referendumot érvénytelennek nyilvánította az alkotmánybíróság kedden. Az erről szóló határozatot kell felolvasni a parlamentben, s Basescu ezt követően térhet vissza az elnöki hivatalba.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Ezúttal üres volt a csomagtartó.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Nem a „luxizás” leleplezése hozza magával a felháborodást. A nagy változásokhoz vezető lendület hosszú idő alatt halmozódott fel.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.