szerző:
MTI

Távoznia kell Bassár el-Aszad elnöknek, mert veszélybe sodorja Szíria lakosságát - mondta Francois Hollande francia elnök csütörtökön Berlinben a német kancellárral folytatott megbeszélése előtt.

A francia államfő hangsúlyozta: meg kell kezdeni a felkészülést az Aszad-rezsim bukása utáni átmeneti időszakra. Franciaország ezért az ENSZ Biztonsági Tanácsának soros elnökeként a testület összehívását kezdeményezi augusztus végére.

Angela Merkel hozzátette: Németország Franciaországgal együtt arra törekszik, hogy az ENSZ BT határozatban foglaljon állást a szíriai helyzettel kapcsolatban. Az elnök ezzel arra utalt, hogy Oroszország és Kína a vétójogával élve többször megakadályozta, hogy szigorúbb fellépést sürgető - szankciókat is magában foglaló - határozatot fogadjanak el az ENSZ-ben Szíriával szemben.

Az ENSZ és az Európai Unió adatai szerint 2,5 millió szíriai lakos szorul humanitárius segítségre. Az ENSZ BT soros elnöki tisztségét augusztusban betöltő Franciaország már a hónap elején jelezte, hogy rendkívüli ülés összehívására van szükség a szíriai, valamint a szomszédos országokban előállt humanitárius helyzet miatt.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Gigantikus művészeti installációba burkolták a Bécsi Városházát

Gigantikus művészeti installációba burkolták a Bécsi Városházát

Magdi anyussal készített az unokázós csalókról figyelemfelhívó videót a rendőrség

Magdi anyussal készített az unokázós csalókról figyelemfelhívó videót a rendőrség

Már a kiemelkedő nemzeti értékeket is miniszteri biztos felügyeli

Már a kiemelkedő nemzeti értékeket is miniszteri biztos felügyeli

Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Két drón is besegített a Notre-Dame oltásába

Curtis nagyon pörög, már itt is az új videoklipje

Curtis nagyon pörög, már itt is az új videoklipje

Igazi fényparádét csinált egy suhanó tűzgömb Amerikában – látványos videó

Igazi fényparádét csinált egy suhanó tűzgömb Amerikában – látványos videó