Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A levegőben összeütközött, majd lezuhant két harci helikopter India nyugati részén; a gépek fedélzetén tartózkodó nyolc katona életét vesztette - közölte csütörtökön az indiai légierő szóvivője.
M.G. Mehta szóvivő elmondta, hogy a két Mi-17 típusú, szovjet gyártmányú helikopter épp egy rutin műveletet hajtott végre, amikor összeütközött és lezuhant Gudzsarát államban Dzsámnagar város közelében.
Szemtanúk szerint az egyik helikopterben tűz ütött ki az ütközéskor.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.