szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nem szabad kompromisszumokat kötni Magyarország és Románia esetében – mondta Viviane Reding uniós alapjogi biztos egy interjúban azzal kapcsolatban, hogy a válság idején mit tehet az Európai Unió a jogállam elleni fenyegetésekkel kapcsolatban.

Viviane Reding, az Európai Bizottság alapjogi biztosa az EurActivnak adott interjújában leszögezte, hogy a jogállamiság és az igazságszolgáltatás függetlensége olyan alapvető értékek, amelyeken alapul az egész Európai Unió, az uniós szerződések értelmében pedig az Európai Bizottságnak meg kell védenie ezeket.

A Bizottság ezért válaszolt határozottan Magyarország és Románia esetében azokra a helyzetekre, amikor ezeknek az értékeknek a tiszteletben tartása került veszélybe – magyarázta Reding.

Mint mondta, több figyelmeztetés után az Európai Bíróság elé idézték Magyarországot, jelenleg pedig nagyon közelről figyelik a romániai fejleményeket. "A munkájukat végző bírók elleni fenyegetések elfogadhatatlanok számomra akár Romániában történik ilyen, akár az EU más országaiban" – közölte a biztos.

"A jelenlegi pénzügyi válság közepén nem lehet és nem is szabad kompromisszumokat kötni – sem Magyarország, sem Románia, sem más EU-tagállam esetében sem. Ma a gazdaság fizetőeszköze a bizalom" – mondta Viviane Reding.

A szélsőjobboldali és idegengyűlölő mozgalmak terjedésével kapcsolatban a biztos megjegyezte, a gazdasági bizonytalanság idején egyre jobban terjednek, de az európai vezetőknek nem szabad hagyniuk, hogy elcsábítsa őket a populizmus.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!