Az algériai politikus szerint Szíriában a helyzet egyre romlik, és munkájához elengedhetetlen a nemzetközi közösség támogatása - feltéve, ha az összes erőfeszítés egy irányba mutat.
A különmegbízott azt mondta: nemsokára Kairóba megy, hogy tárgyaljon az Arab Liga főtitkárával, és néhány napon belül el akar utazni Damaszkuszba is.
Brahimi augusztus végén lépett a posztot addig betöltő egykori ENSZ-főtitkár helyébe. Kofi Annan azért mondott le mandátumáról, mert úgy érezte, hogy nem kap elég támogatást a nagyhatalmaktól béketeremtő akciójához.
Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár szintén a szíriai válságról beszélt kedden a közgyűlés előtt. Felszólította a világszervezet tagjait, hogy egységesen és hatékonyan támogassák Brahimit, akinek feladata "óriási, de nem lehetetlen". A főtitkár egyben bírálta azokat az országokat, amelyek fegyvereket szállítanak a harcolóknak, és támogatást kért a szíriai menekültek ellátáshoz. Az ENSZ menekültügyi főbiztossága szerint csak augusztusban százezernél is több ember hagyta el Szíriát.