Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Az Európai Unió vezető hatalmai újabb szankciókat készítenek elő Irán ellen atomprogramja miatt, ha Teherán csak az időt húzza - jelentette ki pénteken több politikus az uniós külügyminiszterek kötetlen ciprusi találkozóján.
"Szankciókra van szükség, és gyorsan. Nem látom, hogy tényleg komoly szándék lenne Irán részéről a lényegbevágó tárgyalásokra. Ha nem térnek vissza a tárgyalóasztalhoz, valószínűleg újabb sorozatra (büntetőintézkedésre) lesz szükség. Nem a jövő évről, hanem a következő hetekről beszélünk" - mondta a német külügyminiszter a megbeszélés alkalmával tudósítóknak.
Az idei három tárgyalási fordulót Guido Westerwelle "kiábrándítónak" nevezte. Arra van szükség - mondta -, hogy Irán szabad, korlátozásoktól mentes hozzáférést adjon az összes nukleáris létesítményéhez, és ellenőrizhetően tartózkodjék atomfegyver készítésétől. A külügyminiszter szerint "növekvő konszenzust" lát a szankciókat illetően Európában.
A francia külügyminiszter szerint a diplomácia holtpontra jutott. "A következő napokban szó lesz a szankciók megerősítésének a részleteiről" - mondta Laurent Fabius, aki szerint az újabb korlátozások a pénzügyeket, a kereskedelmet és az olajszektort vennék célba. Hasonló véleményen volt William Hague brit külügyminiszter is.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.