Nagyon várja a világ a bombahíreket a kis, modulárisan építhető atomerőművekről
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
Meghalt egy fogoly az Egyesült Államok guantanamói támaszpontján - közölte az amerikai hadsereg két nappal a történtek után.
A fogolyra eszméletlenül találtak cellájában, az őrök elsősegélyben részesítették, mielőtt a bázison lévő kórházba vitték volna, de ott a megmentésére tett erőfeszítések ellenére is csak a halálát tudták megállapítani. A hadsereg a helyi idő szerint hétfői tájékoztatásában nem közölte a fogoly nevét és nemzetiségét, szakértők még vizsgálják a halál okát.
Ez a haláleset volt a kilencedik 2002 januárja, vagyis azóta, hogy terrorizmussal vagy az al-Kaidához és a tálibokhoz fűződő kapcsolattal gyanúsított foglyokat vittek a Kuba szigetén lévő bázisra. A korábbi esetek közül kettő természetes halál, hat pedig öngyilkosság volt. A most elhunyt foglyot a támaszpont 5-ös számú táborában, elkülönítve őrizték. Jellemzően ebbe a részlegbe viszik azokat, akik megszegik a fogvatartás szabályait.
A kis atomerőművek ígéreteiről szóló nemzetközi várakozások fokozódnak, így logikus, hogy a hazai kutatók is foglalkoznak a témával.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
A Tisza elnöke Szabó Tündére utalva reagált a Róka Rékáról szóló hírekre.
Sokan sérelmezik, hogy nehezen pótolható embereket szakembereket küldtek el, ráadásul mindezt több hónap alatt, így nem kellett csoportos létszámleépítést sem bejelenteni.
A humorista szerint a miniszterelnök hazudik, amikor azt mondja, hogy számíthatnak rá a kárpátaljai magyarok.