Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Sértetlenül került ki iszlamisták merényletéből szerdán az új szomáliai elnök, Haszan Sejk Mohamud; a támadást egy olyan szálloda ellen követték el, amely az államfő rezidenciájaként szolgál - közölte az Afrikai Unió békefenntartó erejének, az AMISOM-nak a szóvivője.
Ali Humed ezredes elmondta, hogy robbanás történt a szállodánál. Egy rendőrségi illetékes közlése szerint három katona - egy ugandai és két szomáli - meghalt. A kenyai külügyminisztériumhoz közel álló forrás szerint a támadás idején a szomáliai államfő éppen a kenyai külügyminiszterrel, Samson Ongerivel tárgyalt a hotelben.
A radikális iszlamista al-Shabaab milícia, amely harcban áll a szomáliai hatóságokkal, magára vállalta a támadást. A felkelők nevében Ali Mohamud Rage szóvivő közölte, hogy addig folytatódnak az ilyen akciók, amíg fel nem szabadítják az országot.
Egy rendőrtiszt elmondása szerint két robbanás rázkódtatta meg a szálloda bejáratát. Az AFP hírügynökség tudósítója szerint viszont három kamikaze robbantotta fel magát, és a rendőrök a helyszínen emberi maradványokat találtak, feltehetőleg az öngyilkos merénylőkét.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.