Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Nyolc embert kezelnek metilalkohol-mérgezésessel az eperjesi kórházban - közölte Zuzana Cirmáriková, a szlovák egészségügyi minisztérium szóvivője vasárnap este.
Közlése szerint egy kelet-szlovákiai családi ünnepségen Csehországban vásárolt hazai főzésű szilvapálinkát fogyasztottak. Az ünnepség 17 résztvevője közül délelőtt négy embert, délután pedig további négyet kellett eredetileg súlyos fejfájdalmak miatt kórházba szállítani. A családi ünnepségen fogyasztott szilvapálinka laboratóriumi vizsgálata metilalkoholt mutatott ki. A szlovák rendőrség azonnal vizsgálatot indított az ügyben.
Csehországban vasárnapig már húsz emberéletet követelt a metilalkohol-mérgezés, míg több mint harminc embert súlyos állapotban kórházban kezelnek. A cseh egészségügyi tárca péntek este azonnali hatállyal országos szinten betiltotta a húsz százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok bármiféle forgalmazását. A hatóságok nagy erőkkel nyomoznak, de a mérgező alkohol eredetét eddig nem sikerült kideríteniük. Az üggyel kapcsolatban a prágai televízió vasárnap esti közlése szerint már 23 embert vettek őrizetbe.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.