szerző:
MTI

Üres címlappal jelent meg csütörtökön több ukrán lap, így tiltakoztak a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslat ellen.

Az ukrán média annak ellenére tiltakozik, hogy a javaslatot előterjesztő kormánypárti képviselő, Vitalij Zsuravszkij időközben bejelentette: visszavonja indítványát, amelyet szeptember 18-án első olvasásban már elfogadott a parlament.  

"Üres címlappal jelentünk meg, mert be akarják fogni a szánkat, Önöktől pedig el akarják venni a jogot, hogy megismerhessék az igazságot" - írta a fehér lap aljára magyarázatul a Zik című újság.

Az Ekszpressz, az Argumenti i Fakti és a Komszomolszkaja Pravda v Ukrajine című lapok első oldaluk alján a szeptember 25-én indult tiltakozó akció jelmondatával jelentek meg: "Védd meg az információhoz való jogodat, mondj nemet a rágalmazásról szóló törvényre!".

Az orosz nyelvű Korreszpondent című hetilap is jelezte, hogy a héten - 2002-es alapítása óta először - üres címlappal jelenik meg. Várható, hogy az akcióhoz több újság is csatlakozik az elkövetkező napokban, ezt tervezi egyebek között az angol nyelvű Kyiv Post is.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények! Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Parlagfű-mentesítést is tartanak a magyar bárányok, mielőtt az olasz ünnepi asztalra kerülnek

Parlagfű-mentesítést is tartanak a magyar bárányok, mielőtt az olasz ünnepi asztalra kerülnek

Gulyás Gergely: Ha Orbán magánrepülővel utazik, azért fizet is

Gulyás Gergely: Ha Orbán magánrepülővel utazik, azért fizet is

Alaposan eltévedt egy oroszországi jegesmedve

Alaposan eltévedt egy oroszországi jegesmedve

Ismét rakétát tesztelt Kim Dzsong Un

Ismét rakétát tesztelt Kim Dzsong Un

Leszavazta a Fidesz Karácsony parkolási javaslatát

Leszavazta a Fidesz Karácsony parkolási javaslatát

Borúra derű: egy szlovén politikus szájharmonikával szórakoztatta az EP-képviselőket

Borúra derű: egy szlovén politikus szájharmonikával szórakoztatta az EP-képviselőket