Mária Terézia az asztalra csapott, az oroszok segítettek, a Szent Jobb hazatért
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Ismeretlen fegyveresek megtámadtak kedden egy főiskola kollégiumot Nigériában. A lövöldözésben 26 hallgató meghalt.
A merénylet az ország északkeleti részében fekvő Mubi városban történt, ahol aktív tevékenységet fejt ki a szakadár iszlamista Boko Haram fegyveres szervezet.
A lövöldözés pontos indítóoka nem ismert, de egyes feltételezések szerint köze lehet a napokban tartott főiskolai választásokhoz, mert több áldozat is jelöltként indult azokon. A helyi hatóságok azt közölték, hogy az okokról a vizsgálat még csak most kezdődött. Néhány áldozattal késsel végeztek. Helyszíni beszámolók szerint az eseményeket követően a főiskola körzetében a hadsereg vette át az ellenőrzést.
A Boko Haram - amelyet a hadsereg szektaként kezel - iszlám államot akar létrehozni Nigéria döntően muzulmánok lakta északi részében. A szakadár csoport fő célpontjai kormánytisztviselők, vallási vezetők és keresztény templomok, de felsőfokú intézmények hallgatói ellen is hajtott már végre merényleteket az ország muzulmán többségű középső és északi részén. Fegyveres támadásaiban a Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint 2010 óta több mint 1400 ember vesztette életét.
Így vált kiemelt egyházi és állami ünneppé augusztus 20.
Az amerikai titkosszolgálat több helyszínt is felmért a találkozó lehetséges helyszíneként.
Egy biztonsági őr nekihajtott a kocsijának Hatvanpusztán, de az őr autója borult fel.