szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A parlament úgy döntött, pénzbírsággal sújtják azokat, akik eltitkolják kettős állampolgárságukat. A módosított törvény "elejét veszi a kettős állampolgárság birtoklásának, illetve csökkenti az ilyen esetek számát" - áll az indoklásban.

Az ukrán parlament törvénymódosítást fogadott el, amelynek értelmében ezentúl pénzbírsággal sújtják Ukrajnában azokat, akik eltitkolják kettős állampolgárságukat. A módosítás így lényegében megerősíti a kettős állampolgárság tilalmát.

Az állampolgársággal foglalkozó egyes jogi rendelkezések módosításáról szóló törvényt a 450 fős Verhovna Rada 264 képviselője szavazta meg - közölte szerdán az Ukrinform hírügynökség.

"A törvény az egyetlen állampolgárságra vonatkozó, az ország alkotmányában foglalt követelmény megvalósítására irányul oly módon, hogy elejét veszi a kettős állampolgárság birtoklásának, illetve csökkenti az ilyen esetek számát" - idézte a hírügynökség a jogszabály indoklását.

A Korreszpondent ukrán hírportál szerint a törvény értelmében azok a nagykorú ukrán állampolgárok, akik saját akaratukból külföldi állampolgárságot szereztek, ám ezt eltitkolják, 170-510 hrivnya (mintegy 5-15 ezer forint) pénzbírsággal sújthatók. Az államapparátusban, illetve az önkormányzatoknál dolgozó hivatalos személyekre pedig ugyanezért 850-1700 hrivnya (25-50 ezer forint) büntetés róható ki.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke érthetetlennek és a kisebbségekkel szembeni barátságtalan lépésnek tekinti a döntést. Kovács Miklós, mint mondta, értetlenül áll a tény előtt, hogy az Ukrajnában a hatalmat gyakorló Régiók Pártja (PR) az október végi parlamenti választások célegyenesében ilyen, a saját hitelét romboló, a kisebbségekkel szemben barátságtalan lépésre szánta el magát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!