Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Minden tizedik ukrán kész annak adni a szavazatát, aki fizet érte – ez derült ki abból a hétfőn nyilvánosságra hozott felmérésből, amelyet a Demokratikus Kezdeményezések Alapítványa és a kijevi Nemzetközi Szociológiai Intézet közösen készített.
A megkérdezettek 82,9 százaléka válaszolta azt, hogy nem adja el a szavazatát, 1,5 százalékuk viszont azt mondta: akármennyiért bárkire leadja a voksát. 5,2 százalék közölte, hogy hajlandó eladni a szavazatát, ha megfelelő összeget kínálnak érte, 4,6 százalék pedig azt mondta, hogy attól elfogadja a pénzt, akit egyébként is támogatna.
Eközben a Szvoboda (Szabadság) párt a Korreszpondent ukrán hírportál szerint hétfőn közölte, hogy értesülései szerint Cserkaszi megyében 500 hrivnyát, azaz körülbelül 14 500 forintot osztogatnak a kormányzó Régiók Pártjának képviselői a potenciális választóknak azért, hogy pártjuk helyi jelöltjére szavazzanak.
Az ukrán parlamenti választásokat október 28-án tartják.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.