A sötét lelkű hiphopmogul partijain fehér volt a kötelező viselet
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Ejtették a vádakat és elengedték azt a két egyiptomi keresztény kisfiút, akiket istenkáromlás vádjával tartottak fogva - közölte az érintettek védőügyvédje szerdán.
A Kairótól délre fekvő Marco faluban élő testvérpárt - a 9 éves Mina, illetve a 10 éves Nabil Nadit - helybéliek azzal vádolták, hogy a Korán verseit tartalmazó papírlapokra vizeltek. A gyerekeket október 3-án a fiatalkorúak börtönébe zárták.
"Az ügyet lezárták, a vádakat ejtették és a gyerekeket szabadon engedték, miután a helyi muszlim és keresztény közösség, valamint a biztonsági erőknek sikerült egyezséget kötniük - számolt be Gamál Eid emberjogi aktivista, a gyerekek jogi védelmének egyik képviselője. Egyiptomban az istenkáromlás és az eltérő vallásúak párkapcsolatai gyakran okoznak feszültséget, nem egyszer erőszakig fajulnak az események.
Az arab ország 83 millió lakosa közül 10 százalék keresztény, akik közül sokan aggódnak az iszlamista erőknek a Hoszni Mubarak elnököt megbuktató népfelkelést követő politikai felemelkedése miatt. A Muzulmán Testvériség jelöltjeként hatalomra jutott Mohamed Murszi elnök ígéretet tett arra, hogy megvédi a keresztények jogait.
Zenei mogulból elítélt bűnöző lett Sean Combs, az egykori hiphopkirály, aki zűrös ügyei ellenére magabiztosan hitte, hogy érinthetetlen.
Az egészségügyi államtitkár anyja egyszer megpofozta Gyurcsányt.
Az atomerőműben súlyos a kár, de sugárveszély egyelőre nincs. Akkor minden rendben? Egyáltalán nem.
Az Oroszország-szakértő szerint a kormánymédia „teljesen nyilvánvalóan hergel és uszít”.
Eltűnésekor hawaii mintás inget viselt.
Egy sárkányszörfös jókor volt jó helyen.
Egy-egy hátúszó néha elbizonytalanítja a fürdőzőket.
Pontosan úgy működik, mint a légvédelmi rendszerek.