További alkohol-mérgezéses halálesetet jelentettek az észak-morvaországi Opava kórházából is. "Ezt a halálos esetet egyelőre nem lehet biztosan a mérgezett alkohol számlájára írni, mert a boncolás eredménye még nem ismeretes" - jelentette ki Stepánka Zatloukalová, az országos rendőrparancsnokság szóvivője.Elmondta, hogy az ügyben eddig 52 ember ellen emeltek vádat a hatóságok; közülük 25-en előzetes letartóztatásban vannak. Ha a bíróság megalapozottnak találja a vádakat, néhányan 20 év szabadságvesztést vagy életfogytiglant is kaphatnak. A héten a dél-morvaországi Drak likőrgyár ügyvivőjét vették őrizetbe, mert a gyár be nem jelenlett raktáraiban több ezer liter pancsolt szeszt fedeztek fel. Számos üvegnek a fele metil-alkoholból állt. Metil-alkohol-mérgezések miatt a cseh kormány szeptember 14-én tiltotta meg a tömény szesz forgalmazását, s a döntés két hétig volt érvényben. A cseh lakosság nagy többsége a "prohibíció" feloldása után is nagyon óvatos, és ennek következtében a tömény szesz fogyasztása 30-40 százalékkal esett vissza. Ugyanakkor nagyon megnőtt a borfogyasztás. A cseh kormány jelezte, hogy a jövőben szigorítani fogja a tömény alkohol gyártásának és forgalmazásának feltételeit. Tilos lesz például tömény szeszt árusítani a piacokon vagy az utcai kioszkokban.
Újabb ember halt meg a metil-alkohol-mérgezésben
Harmincra emelkedett a metil-alkohol-mérgezés áldozatainak száma Csehországban - közölte pénteken a cseh rendőrség. Az újabb áldozat péntek délelőtt halt meg a dél-morvaországi Brünnben, kórházban, több mint kéthetes kezelés után.
Ókovács Szilveszter nem fogadja el a menesztését és perelni akar
Egy hónapja még tagadta Ókovács Szilveszter azt, ami miatt hétfőn menesztették
Felszólalt a Parlamentben Ókovács Szilveszter felesége, Forsthoffer Ágnes többször sikertelenül megpróbálta megvonni tőle a szót
Menesztették Feledy Botondot a Külügyi Intézet éléről, a Lázár János tárcájától kapott megbízásával volt gond
Öt kivételével megvan a 60 tankerület új vezetője
Ki veszi meg a magyar magánegészségügyet?
Szentirmai Gábort, a magán-egészségügyi és vállalati tranzakciós szektor elemzőjét, a Heal Partners szakértőjét kérdeztük.
Haraszti Miklós: No More Comeback Kid (wańka-wstańka) in Hungary
A 20 éves olasz srác, akinek a teljesítményére még sokáig fogjuk keresni a magyarázatot
Bár Szijjártó ígért „munkahelyteremtési” támogatást, a BYD szegedi gyára egyelőre hoppon maradt
Az NVVH elárulta, milyen széfeket találtak Seszták Miklós otthonában
Egy éven belül bezárt Rogán-Szendrei Cecília és Sarka Kata hegyvidéki kávézója
Lengyelország megelőző műveletet indított a kalinyingrádi orosz exklávé határánál
Az MNB-botrányban érintett ingatlanmulti Matolcsy-féle vezetése durván túlárazottan üzemeltetett
„A kutyám halála annyira fájt, hogy egy hétig alig ettem, csak a nyakörvét szagolgattam”
Miért érezzük úgy, hogy csak akkor vagyunk szerethetők, ha jól teljesítünk? És hogyan segíthet ezen a terápia?
Huszonnégyen meghaltak, amikor az oroszok lebombáztak egy segélyosztó központot Zaporizzsja közelében
Átalakul a Mészáros-féle MBH Bank felsővezetése
Hat önálló divízió jön létre.