Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Heves összecsapások voltak hétfő reggel a Bassár el-Aszad vezette szíriai hatalomhoz hű katonák és felkelők között az ország két legnagyobb városában, Damaszkuszban és Aleppóban - jelentette az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű ellenzéki szervezet.
A kormánykatonák a főváros déli részén lévő Hadzsár al-Aszvad negyedet lőtték tüzérségi fegyverekkel, de a városrészben közelharc is volt katonák és felkelők között, csakúgy, mint a szintén déli Tadamun negyedben. Az OSDH szerint a harcok miatt sok lakos elmenekült ezekből a negyedekből, és a közelben lévő Jarmúk palesztin menekülttáborban keresett védelmet.
Vasárnap este aknagránátok hullottak a menekülttáborra is, és meghalt nyolc civil, köztük egy nő. Más források korábban húsz áldozatról számoltak be. A táboron belül is folyik harc: az Aszad rendíthetetlen szövetségesének számító egyik palesztin szervezet (az Ahmad Dzsibril vezette Népi Front Palesztina Felszabadításáért - Főparancsnokság) és felkelők között. Az OSDH szerint vannak olyan palesztin fegyveresek, akik a hatalom, és vannak, akik a felkelők oldalán harcolnak. Szintén a fővárosban, annak több részén, a felkelők összehangolt támadást indítottak a hadsereg lőállásai ellen.
Az OSDH szerint - amely aktivisták és orvosok országos hálózatától szerzi be információit - heves harcok és tüzérségi ostrom volt az ország északi részében lévő Aleppóban, valamint a közelében lévő nemzetközi repülőtéren. A közép-szíriai Homszból is harcról és tüzérségi tűzrűl számolt be az OSDH. A városba hosszú hónapok után a napokban tudott először bejutni és segélyt osztani a nemzetközi vöröskereszt.
Vasárnap megkezdődött a katari fővárosban a Szíriai Nemzeti Tanács ellenzéki koalíció négynapos tanácskozása, amelyen a szervezet kiszélesítéséről tárgyalnak. Rijád Szeif, az ellenzék egy köztiszteletben álló alakja vasárnap bejelentette: az a célja, hogy létrehozzanak egy új politikai vezetést a kibővített koalícióban, de cáfolta, hogy vezetője akarna lenni egy száműzetésben működő szíriai kormánynak.
A tanácskozással kapcsolatban a Szíriai Forradalmárok nevű ellenzéki szervezet hétfőn felszólította az SZNT vezetőit, hogy tegyék félre egyéni érdekeiket és nézeteltéréseiket és törekedjenek egy egységes vezetés felállítására.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.