szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Híres közéleti szereplőknek szabálytalanul osztogatott előléptetéseket és tartalékos rendfokozatokat vont vissza a román védelmi minisztérium - közölte hétfőn a Gandul című román lap a szaktárca közleményére hivatkozva.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Laura Codruta Kövesi volt legfőbb ügyész és Robert Turcescu televíziós újságíró tartalékosi előléptetését saját kérésükre vonta vissza a szaktárca.

A májusban kormányra került Szociál-liberális Szövetség (USL) az előző, jobbközép kormány visszaéléseinek bizonyítékaként tárta a közvélemény elé júniusban, hogy Gabriel Oprea honvédelmi miniszteri mandátuma idején közismert személyiségek - politikusok, újságírók, bankárok, ügyészek és labdarúgók - tucatjai kaptak tartalékos ezredesi, sőt tábornoki rendfokozatot. A titkos előléptetések listáján azonban a jobb- és baloldali politikusok egyaránt szerepeltek és azóta sem derült ki, hogy a - közvetlen anyagi haszonnal, és nyugdíj-kiegészítéssel nem járó - tartalékos rendfokozatok odaítélése milyen célt szolgált.

Corneliu Dobritoiu jelenlegi honvédelmi miniszter bejelentése szerint a tavalyi és idei előléptetések között több mint 800 esetben találtak szabálytalanságot, és ezeket visszavonják. A román lapok szerint többek között Mugur Isarescu jegybankelnököt, Mihai Razvan Ungureanu volt miniszterelnököt, Bölöni László és Gheorghe Hagi futballedzőt is megfosztották frissen szerzett tartalékosi rendfokozatától.

Az RMDSZ elnöke júliusban maga kérte a honvédelmi minisztériumot, hogy vonja vissza tartalékos ezredesi előléptetését, "amelyet nem kért és amelyre nincs is szüksége". A honvédelmi tárca vasárnapi keltezésű közleménye szerint Kelemen Hunor rendfokozatát saját kérésére visszavonták. A román sajtóban közzétett furcsa előléptetések listáján - több tucatnyi román politikus neve mellett - két RMDSZ-es szenátor, Verestóy Attila és Cseke Attila neve is szerepelt.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Érkezik a leginkább megosztó új BMW

Érkezik a leginkább megosztó új BMW

Újabb bértámogatási program indításán gondolkodik a kormány

Újabb bértámogatási program indításán gondolkodik a kormány

Spanyolország hat tartományában egy hete nem hunyt el senki a fertőzésben

Spanyolország hat tartományában egy hete nem hunyt el senki a fertőzésben