"Nehéz egy átlagembernek elhinni, hogy ez igazságos" - kommentálta a Reutersnek Margaret Hodge a brit parlament államháztartási bizottságának ellenzéki elnöke a nagy cégek elleni elszámoltatási vizsgálat okát, miszerint A Starbucks, a Google és az Amazon multicégek adóbefizetései aránytalanul kicsik a bevételeikhez képest. A bizottság mindhárom cég illetékes vezetőjét beidézte meghallgatásra.
A Reuters beszámolója szerint a Stabrucks kávézólánc az elmúlt tizenhárom évben összesen 8,6 millió font adót fizetett 3,1 milliárd fontnyi forgalom után, az elmúlt három évben pedig egyáltalán nem fizetett adót Nagy-Britanniában. A Starbucks szerint ők minden országban betartják az adószabályokat, és ebben az ügyben is transzparensen fognak eljárni.
A Google az elmúlt évben 2,5 milliárd fontnyi eladásai után csupán 3,4 millió font adót fizetett Nagy-Britanniában. Az Amazon legnagyobb brit egységének 5,3-7,2 milliárd fontnyi forgalma lehetett a múlt évben, de az ez után befizetett adójuk nem érte el az 1 millió fontot. A Reuters szerint a Google egy ír cégén, az Amazon egy luxemburgi vállalkozásán keresztül kerüli ki a magas adók befizetését.
A Google a hvg.hu-nak is eljuttatta az üggyel kapcsolatos állásfoglalását. A Google közleményében azt írta, "jelentősen hozzájárulunk a brit gazdaság működéséhez a helyi, bérek után fizetett és társasági adókon keresztül. Emellett több mint 2000 embert alkalmazunk, vállalkozások százezreinek segítünk az online növekedésben és milliókat fektetünk az új technológiai üzletekbe kelet-Londonban. Működésünk megfelel az Egyesült Királyság minden adótörvényének."