A baleset szerda este történt, amikor a bányászok a 180 méteres mély tárnából felfelé tartottak, és elszakadt a szállító targonca kötele. Október eleji hivatalos adatok szerint idén már 98 bányász vesztette életét Ukrajnában, azóta a mostani tragédiával együtt öt további bányász halt meg. Olekszandr Holod, a szénbányászati felügyelet vezetője szerint Ukrajnában a bányaszerencsétlenségek főleg munkaszervezési hibákra vezethetők vissza, illetve arra, hogy maguk a bányászok nem tartják be a szükséges biztonsági követelményeket. Megerősítette ugyanakkor, hogy a dolgozókat sok esetben az kényszeríti a biztonsági szabályok elhanyagolására, hogy nem órabérben, hanem teljesítmény szerint, vagyis a kitermelt mennyiség után kapják a fizetésüket. Az UNIAN ukrán hírügynökség értesülése szerint a Donyec-medencében mintegy 314 illegális vájat és 23 törvénytelenül működő szénbánya van, nem egy helyen gyermekek is dolgoznak a család megélhetéséért. A tulajdonosok nem törődnek munkásaik biztonságával, az illegális bányák technikai felszereltsége hiányos és rossz minőségű.Tavaly 420 illegális fejtőt zárattak be a hatóságok, ám a küzdelem hiábavaló, újra és újra nyílnak efféle szénfejtők szinte minden településen. A törvénytelen bányászat szervezőinek ugyanis több tízszeres hasznot hoz az illegális szénfejtés, mint a bírság, amit ezért kiszabnak rájuk, börtönbe pedig csak akkor kerülnek, ha haláleset történik a bányában.
Illegálisan bányásztak, hárman meghaltak Ukrajnában
Hárman életüket vesztették, egy embert pedig súlyos sérülésekkel szállítottak kórházba egy Donyeck megyei bányából, ahol illegálisan fejtettek ki szenet - közölte csütörtökön a Korreszpondent ukrán hírportál.
Szövegértésben a legjobbak: Ezekben a gimnáziumokban érték el a legjobb eredményeket a kompetenciamérésen
„Gyakran a nulla nyelvtudással induló tanulóink használják a legmagasabb szinten az angolt” – kinek való a két tanítási nyelvű iskola?
Christina Applegate félrediagnosztizálása megrendítő, de nem egyedi eset
41 százalékkal több érdeklődő – óriási tülekedést hoztak a lakáspiacon az Otthon Start végnapjai
Kapitány: Nem dolgoztunk a rezsicsökkentés átalakításán
Magyar Péter felszólalásával kezdődik a parlament ülése, tárgyalnak december 24. munkaszüneti nappá nyilvánításáról is
Dubajból érkezett haza Mészáros Lőrinc és családja
Orbán a Felcsút honlapján magyarázza, hogy miért járt 45 milliárd tao-támogatás a felcsúti focinak
Nő a fiatal rákbetegek száma, nem találják a tettest
Békülőben Irán és Katar, esik az olaj ára
Belekötöttek Zugló polgármesterébe az Örs vezér téren, betemetné az aluljárót
Épphogy elkerülte a veszteséget az Audi: 87 százalékkal csökkent a profitja
Valaki Tuzson Bence-plakátnak öltözött Halloweenre
Váratlan értelmet nyert a nagy tavaszi plakátolás.