RMDSZ: meg akarják félelmlíteni a magyar politikusokat

A magyar politikusok elleni megfélemlítési kísérletnek nevezte Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szervezet egyik volt minisztere ügyében hozott bírósági ítéletet az Új Magyar Szó című internetes lapnak adott szerdai nyilatkozatában.

  • MTI MTI
RMDSZ: meg akarják félelmlíteni a magyar politikusokat

A román legfelsőbb bíróság három év hat hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kedden Nagy Zsolt volt távközlési minisztert hanyag kezelésért. A korrupcióellenes ügyészség hivatali visszaélés miatt emelt vádat Nagy Zsolt és egyik minisztertársa ellen. A vádhatóság szerint az ügy szereplői a Román Posta egy nagy értékű ingatlanát játszották át magántulajdonba, az erről szóló kormányhatározaton pedig a két miniszter aláírása szerepelt.

Kelemen Hunor szerint logikátlan és felháborító, hogy két volt miniszter esetében különböző ítéletet hoztak: Tudor Chiuariu volt igazságügyi minisztert ugyanis a bíróság felmentette. Az RMDSZ elnöke emlékeztetett arra, hogy a kabinet együttesen felel a kormányhatározatokért. „Ezért nyugodtan az egész kormányt be lehetne zárni, hiszen nem egy miniszter fogadja el a kormányhatározatot, még csak nem is egy miniszter írja alá” - idézte a lap Kelemen Hunort.

Az RMDSZ elnöke szerint már csak azért is logikátlan az ítélet, mert a per tárgyát képező ingatlan mindig a posta magánvagyona volt. „Nem volt közvagyon, tehát nem lehet a közvagyon megkárosításáról beszélni. Nem tudtak megállapítani semmiféle bűntényt, még csak szabálysértést sem, amiért börtönbüntetést lehetne kiróni egy volt miniszterre” - magyarázta.

Nagy Zsolt pere és a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatásáért elítélt Markó Attila államtitkár esete is azt mutatja, "valakik igazságszolgáltatási eszközöket használva akarják megfélemlíteni a magyar politikusokat, hogy országos döntésekben ne vállaljanak felelősséget" - vonta le a következtetést az RMDSZ elnöke.

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Mandalórik, ragadozók, mutánsok, kalózok – több tízmilliárd dolláros iparág a cosplay, és messze még a csúcs

Továbbra is tömegeket vonz Budapesten is, hogy belebújjanak kedvenc mesefigurájuk bőrébe, és egy-egy napra elszórakoztassák egymást a hasonszőrűekkel. A budapesti Comic Conon jártunk, ahol sorjáztak a lelkes kezek által készített páncélok és jelmezek, felbukkant az összes várható figura, összességében mégis a kalózok hagyták a legmélyebb nyomot. Olyan terepet jártunk be, amely minden érintett megelégedésére rohamosan fejlődik.