Az összetűzés csak néhány órával az előtt történt, hogy úgy volt, ellátogat a tiltakozókhoz Aung Szan Szú Kji Nobel-békedíjas ellenzéki vezető.A katonai junta tavaly tavaszi feloszlatása óta a reformok útját járó országban (korábbi nevén Burmában) a lakosság fokozatosan teszteli szabadságának határait. A Mounjua közelében fekvő, kínai tulajdonba került bánya működtetése ellen mások mellett buddhista szerzetesek, egyetemisták és helyi lakosok tiltakoznak, mert szerintük a létesítmény egészségi, környezetvédelmi és társadalmi szempontból egyaránt kártékony.A hetek óta tartó akciót ugyanakkor a juntát váltó Thein Szein elnök kormánya nem nézi jó szemmel, mert álláspontja szerint elriaszthatja a külföldi befektetőket, akikre viszont az országnak nagy szüksége lenne. A hatóságok a hét elején már ultimátumot adtak a bányafoglalóknak, hogy szerdáig hagyják el a területet.Aung Szan Szú Kji azért készült a bányához, hogy jelenlétével az akció nagyobb nyomást gyakorolhasson a kormányra.
Durván szétvertek egy tüntetést Mianmarban
Könnygázzal és vakítólövedékekkel űzte ki a rendőrség tüntetők egy csoportját egy kiaknázás előtt álló rézbánya körzetéből Mianmarban csütörtökön, a hatóságok fellépése nyomán több tucatnyian megsebesültek.
Zelenszkij: Nem ellenzem a budapesti találkozót
Új alapok – lezajlott Magyar Péter és Zelenszkij találkozója
„Hálás vagyok” – Zelenszkij egy rövid videót is feltöltött a találkozójáról Magyar Péterrel
Tarlós István: Senki nem tudja, mekkora felelőssége volt Orbán Viktornak a korrupcióban
Senki sem akarja megfizetni egy véres offenzíva árát a húszik ellen, és ebből még nagy baj lehet
„Nem igaz, hogy a magyar társadalom természeténél fogva passzív”
Nyilvánosságra hozza a kormány az Orbánék által megrendelt, majd 10 évre titkosított egészségügyi reformtervet
Gryllus Dorka megszólalt az RTL-es „rosszullétéről”
A KDNP jogsegélyt indít az iskolában szerintük megjelenő nemváltó programok miatt
Wizz Air-vezér az éjjeli repülésről: Megadjuk a miniszter úr telefonszámát az utasoknak, hogy őt lehet hívni
Ruff Bálint: Lesznek bátor lépések a költségvetésben
A miniszter azt ígéri, hamarosan elindul az alkotmányozás.