Nyomja a vállad a világ súlya? Az önkénteskedéssel magadat is megmentheted
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Bulgária állampolgárságot ad azoknak a külföldieknek, akik legalább egymillió levát (511 ezer eurót) befektetnek egy bolgár gazdasági társaságba - erről döntött a szófiai parlament csütörtökön.
Az állampolgárság megszerzésének további feltétele, hogy a befektető igazolja, hogy legalább egy éve állandó jelleggel Bulgáriában tartózkodik.
A bolgár állampolgárságot csak azok a befektetők kaphatják meg, akik meghatározott, kiemelt jelentőségű szektorokba - a turizmus, az ipar, a közlekedés vagy az infrastruktúra területén - ruháznak be.
A lépés célja, hogy befektetőket csábítson Bulgáriába. A balkáni országba irányuló közvetlen külföldi tőkebefektetések értéke 2011-ben 1,75 milliárd euró volt, míg 2008-ban még több mint 6,5 milliárd euró.
A döntés bírálói szerint ugyanakkor ezzel EU-n kívüli országok állampolgárai megszereznek minden olyan jogot, ami csak EU-állampolgárokat illet meg, és ez veszélybe sodorhatja az unió biztonságát. Továbbá - érvelnek - Szófia azt kockáztatja a csütörtöki törvénymódosítással, hogy nem lehet a személyek és áruk szabad áramlását biztosító, határellenőrzés nélküli schengeni térség tagja.
Megoldást jelenthet a magányra, de segíthet a kiégéssel és a depresszióval küzdőknek is visszatalálni magukhoz és másokhoz.
Az alig egy héten belüli, immár negyedik esetről, ami még szombaton történt, egy fideszes fővárosi politikus tett közzé videót.
Horváth László nem ellensége a fesztiváloknak úgy általában, vannak köztük jók is, például az MCC Feszt.
A modell már jobban van, három hónapig pihent és gyógyult.
A miniszterelnök üzent: „Kijev, Brüsszel, Tisza – együtt akarják megbuktatni a magyar kormányt”, de ezt nem hagyja szó nélkül.
Van orbános, mészárosos, tiborczos változat is.