Az európai pilótaszövetség(ECA), valamint az európai szállítmányozási dolgozók szövetsége (ETWF) azért hirdet sztrájkot, hogy ezzel is követeljék a munkaidő csökkentését, illetve a műszakok közötti pihenőidő meghosszabbítását."A repülőgépeken szolgálatot teljesítő dolgozók évek óta hiába várnak arra, hogy Európában a korábbinál szigorúbb rendszabályokat alkossanak a repülés biztonságáért" - mondta pénteken Brüsszelben az ECA elnöke. Nico Voorbach kifejtette: vizsgálatok bizonyítják, hogy a pilóták és a személyzet tagjai kimerültek, a gépek vezetői el-elbóbiskolnak repülés közben.A tiltakozók emlékeztetnek arra, hogy az Egyesült Államokban - nem utolsó sorban néhány súlyos légi katasztrófát követően - szigorították az előírásokat. Többek között rövidebb lett a munkaidő, és hosszabb a műszakok közötti pihenőidő. Az amerikaihoz hasonló szabályozást követelnek az európai pilóták is, mivel a készülő - és várhatóan 2013 közepén elfogadandó - új előírásokat nem tartják elég szigorúnak. "A fáradt pilóta életveszélyes" - foglalta összeg követelésük lényegét az EAC elnöke.
Januárban szátrájkolni fognak az európai pilóták
Január 22-én egynapos sztrájkot tartanak az európai pilóták és légi utaskísérők, hogy felhívják a figyelmet túlterheltségükre, az ebből származó balesetveszély növekedésére.
Bejelentette Magyar Péter, hol lesz az október 23-i központi ünnepség
Molnár Áron: Bayer Zsolt nem tudott elszámolni az NKA-támogatással, végül visszafizette, de újra pályázott és újra nyert
Bayer Zsolt válaszolt Molnár Áronnak: Kívánom, hogy mindenki pont annyi „kárt” okozzon a magyar államnak, mint én
Exit Poll: Putyin pártja vezet az orosz parlamenti választásokon
Exit Poll: Az AfD nyert Mecklenburg-Elő-Pomeránia tartományban
Átalakulnak az okostelefonok: a 4:3 a jó hír, a 900 ezer a rossz
Kármán András: Orbán Viktor nem ért a gazdaságpolitikához
Trump közölte, hogy a washingtoni diadalív katonai komplexum is lesz, lőszerraktárral, drónokkal és mesterlövészekkel
Vitézy Dávid szerint legalább ötezer milliárd forintos többletterhet vállalt az állam az MKIF-szerződés 2023-as módosításával
A vásárban Putyin-pólót áruló mi hazánkos politikus zokon vette, hogy nem mindenkinek tetszenek a portékái
Az eddigi legnagyobb ukrán dróntámadásról számolt be Moszkva polgármestere
Az orosz támadások miatt Magyarországon fog kőolajtermékeket tárolni az ukrán Naftohaz
Az ukrán állami vállalat erről a Mol-lal írt alá megállapodást.