Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A hágai Nemzetközi Törvényszék tervei szerint Ratko Mladic pere 2016-ban, Radovan Karadzicé pedig 2014-ben fejeződhet be - mondta csütörtökön New Yorkban Theodor Meron, a törvényszék elnöke az ENSZ BT előtt elhangzott beszámolójában.
A bíró elmondta: a különféle késedelmek ellenére a törvényszék mindeddig jól teljesítette feladatát, nagy jelentősége van annak, amit eddig örökül hagyott. A lezárt ügyek között említette Ramush Haradinaj egykori koszovói gerillaparancsnokét.
Meron néhány konkrét időpontot is megnevezett. Így jelezte, hogy Ratko Mladic volt boszniai szerb hadseregparancsnok pere várhatóan 2016. július 31-ig, Radovan Karadzicnak, a boszniai szerbek egykori politikai vezetőjének a bírósági tárgyalása pedig 2014. december 31-ig fejeződik be. Goran Hadzic volt krajinai - horvátországi - szerb vezető perét a tervek szerint 2015. december 31-ig fejezik be, Vojislav Seseljnek, a Szerb Radikális Párt elnökének az ügyében pedig 2013 júliusa után lehet ítéletet hozni.
Eközben egy lengyel bíróság csütörtökön arra a döntésre jutott: Lengyelországban töltheti le büntetésének hátralévő huszonnégy évét az a háborús bűnös szerb tábornok, akit angliai börtönében muzulmán elítéltek bántalmaztak. Radislav Krsticet 2001-ben a hágai Nemzetközi Törvényszék ítélte harmincöt évi szabadságvesztésre a srebrenicai mészárlásban vállalt szerepe miatt. A szerb tábornok a Londontól mintegy 300 kilométerre északra fekvő Wakefield börtön lakója, ahol 2010-ben három muzulmán elítélt súlyosan bántalmazta őt. Ennek az incidensnek a nyomán merült fel, hogy a szerb tábornokot egy másik ország büntetés-végrehajtó intézetébe szállítsák át. A lengyelországi bírói határozatot a lengyel igazságügyi miniszternek még jóvá kell hagynia.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.