Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Negyvenöt év után először lép palesztin földre pénteken Háled Mesaal, a Hamász vezetője, hogy részt vegyen egy ünnepi felvonuláson.
A Gázai övezetet uraló radikális iszlamista szervezet feje 11 éves korában hagyta el Ciszjordániát, azóta külföldön élt. Látogatása és a "győzelmi meneten" való részvétele sokak szerint azt tükrözi, hogy megerősödve került ki a novemberi nyolcnapos konfliktusból, amely Izrael és a Hamász között dúlt, és - egyiptomi védnökség alatt, de valójában Mesaal kialkudott - tűzszünettel zárult. Amióta véget ért Izrael gázai hadművelete, Mesaal a palesztin frakciók közötti megbékélésről beszélt. "A mostani hangulat lehetővé teszi a megbékélést" - mondta a napokban Katarban, ahol azóta él, hogy idén elhagyta Szíriát.
Mesaal a tervek szerint alig több mint 48 órát tölt el a Hamász által uralt Gázai övezetben, amely felett a szervezet a Ciszjordániát uraló Fatahhal 2007-ben vívott csata után szerezte meg a hatalmat. A Hamász szombatra tervez nagyszabású felvonulást, hogy megünnepelje a novemberben "Izrael felett aratott győzelmét", egyben megemlékezzen a szervezet alapításának 25. évfordulójáról. A dátum valójában nem a Hamász születésének, hanem az Izrael elleni első intifáda kezdetének a pontos évfordulója.
Vélemények szerint a felvonulás és Mesaal részvétele annak jele, hogy a Hamász nyit a többi palesztin csoport felé, és talán megbékélés születik Mahmúd Abbász palesztin elnökkel, aki a Fatah vezetője.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.