Hatalmas üzletet nyer és hatalmas kockázatot vállal a 4iG a magyar hadiipari privatizációval
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
Az egyiptomi államfő és az ellenzék közötti párbeszédet tartja a belpolitikai krízis egyetlen és legjobb megoldásának a nagy hatalmú hadsereg, amely szombaton először reagált hivatalosan a november 22-én kirobbant, erőszakossá fajult alkotmányos válságra.
A szóvivője által kiadott közleményben a hadsereg a demokratikus szabályoknak és az egyenlőség elvének tiszteletben tartását sürgette, és arra figyelmeztetett, hogy a tárgyalások hiánya katasztrófához vezet, amit - mint írták - nem engedhetnek meg.
"A párbeszéd az egyetlen és a legjobb módszer, amely lehetővé teszi a kompromisszumot, valamint a nemzet és az állampolgárok érdekeinek jobb képviseletét" - áll a közleményben, amelyben a hadsereg azt is hangsúlyozta, hogy mindig "az egyiptomi nép oldalán állt, és elszánt egységének megőrzésére".
Egy, a hadsereg vezetéséhez közel álló, névtelenül nyilatkozó forrás közölte, hogy ez az állásfoglalás nem egy jövőbeni politikai beavatkozás előjele.
Hoszni Mubarak egyiptomi elnök tavalyi februári bukása után a hadsereg legfelső katonai tanácsa vette át az ország irányítását a parlamenti és elnökválasztások megtartásáig.
Mohamed Murszi - akit az iszlamista Muzulmán Testvériség jelöltjeként júniusban választották meg államfővé - november 22-én rendeleti úton szinte teljhatalmat biztosított saját kezében arra hivatkozva, hogy a régi rezsim "kiszolgálóiból" álló igazságszolgáltatás hátráltatja a demokratikus átmenetet. Az ellenzék azt követeli, hogy Murszi vonja vissza a maga számára szinte korlátlan hatalmat biztosító november 22-i rendeletét, és tegye félre az új alkotmány túlnyomó iszlamista többséggel megírt, vitatott tervezetét.
A hadsereg nem foglalt állást sem az egyik, sem a másik fél oldalán.
A Muzulmán Testvériség azonnal üdvözölte és a politikai válság lezárását segítő lépésnek minősítette, hogy a hadsereg párbeszédet szorgalmaz. Az iszlamista párt szerint az állásfoglalás "kiegyensúlyozott" volt, és a hadsereg helyesen teszi, hogy nem avatkozik bele a politikai életbe.
Mi volt a baj az állami tulajdonú hadiiparral és mit tud vele kezdeni az 4iG? És hol mond ellen Orbánnak Nagy Márton minisztériuma?
A dolgozók több mint kétharmada nyilvánított véleményt.
Hideg ételre lehet majd költeni az utalványt, pénzre nem váltható át.
Az okok most egyértelműek.
A BKV belső vizsgálatot indított.
A Magyar Stratégiai Zrt. tulajdonában álló ingatlan rendkívül értékes lehet.
Ennek töredéke az a pénz, amelyhez privatizációs bevételként jutott.
Tizenkét ügyben vizsgálja felül a Kúria a saját korábbi határozatát.