Hozz létre egy linket előfizetéssel nem rendelkező barátaid számára

Hallani sem akar magyar területekről Ponta

A régiók újrarajzolása során nem vesszük figyelembe az etnikai kritériumokat – jelentette ki hétfőn Victor Ponta.

  • hvg.hu/transindex.ro hvg.hu/transindex.ro
  • +${remainingCount} szerző
Hallani sem akar magyar területekről Ponta

Az új régiók úgy a kormánytól, mind a megyéktől is átvesznek majd adminisztratív és döntéshozói feladatokat. Az USL miniszterelnök-jelöltje elmondta, minden párttal nyitottak párbeszédet folytatni az ország új régiós felosztásáról, azonban teljességgel kizárt, hogy egy régió határait etnikai alapon húzzák meg. Az etnikai kritérium sehol nem szerepel Európában: a régiók kialakításakor kizárólag a lakosság száma, felület és gazdasági fejlettség a szempont – fejtegette a politikus az RTV műsorában a Transindex szerint. A kijelentés azért fontos, mivel a romániai magyar politikai élet egyik fontos törekvése az autonómia a magyarlakta területek számára.

Ponta szerint az alkotmányt 2013 február-júniusa közt módosítanák, a régiós felosztást pedig a 2014-es EP-választásokig újragondolnák, hogy ez a voks egybeessen a régiók vezetői testületeiről szóló szavazással.

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Az Otthon Start hitel tényleg a csalárd osztogatás állatorvosi lova

Hangulatjavító intézkedések özönét zúdítja a kormány a választókra a Pride után, de még a támogatott lakáshitel is arról szól, hogy az állam kivonul a család- és szociálpolitikából, és a felelősséget az egyénre tolja. Hogyan járhatnak jól a magas jövedelműek az új kedvezményes hitellel? Miért maradnak ki a közszféra dolgozói ebből az osztogatásból is? Mi történne, ha nálunk is lengyel mintára emelnék a nyugdíjakat? Három szakértőt kérdeztünk.