Vád alá helyezték Abhiszit Veddzsadzsivát

Vád alá helyezték a volt kormányfőt Thaiföldön a 2010-es tüntetések leverése miatt.

  • MTI MTI
Vád alá helyezték Abhiszit Veddzsadzsivát

Gyilkosság vádjával vád alá helyezték Abhiszit Veddzsadzsiva volt miniszterelnököt Thaiföldön a 2010 tavaszán tartott kormányellenes tüntetések kegyetlen leverése miatt. 

Az új választások kiírásáért két hónapon át tartott tiltakozó akciók idején, a tüntetők és a hatóságok közti összecsapásokban 92 ember halt meg, 1800-an megsebesültek. 

Abhiszitet csütörtökön több mint négy órán át hallgatta ki a különleges nyomozóhivatal. Ezt követően nyilatkozva a volt kormányfő tagadta bűnösségét. 

A vád szerint a kormányfő engedélyezte a hatóságoknak éles lőszer bevetését a tüntetők ellen. A miniszterelnököt egy bangkoki taxis meggyilkolásáért viselt felelősséggel is vádolják. 

Vád alá helyezték ugyanezen bűnökért Szuthep Thaugszuban volt miniszterelnök-helyettest is. 

Veddzsadzsiva azt követően lett miniszterelnök, hogy 2006-ban puccsal megbuktatták Thakszin Sinavatra kormányfőt. A tavalyelőtti tüntetéseket elsősorban Sinavatra hívei szervezték annak érdekében, hogy új választások rendezését érjék el, mert szerintük Veddzsadzsiva nem törvényes módon került hatalomra.