Egy dél-koreai hadihajó a felbocsátás után kevesebb mint két órával talált rá a tengerben egy henger alakú tárgyra, amely feltehetően az első fokozat üzemanyagtartályának egyik darabja lehet.
A tengerfenékre merülő, 7,6 méter hosszú, 2,4 méter átmérőjű berendezést egy mélytengeri berendezéssel, nyolc óra alatt sikerült kiemelni a tengerből.
A rakétaroncsot körülbelül 160 kilométerre nyugatra találták meg a dél-koreai Kunszan kikötőtől, a rakéta röppályájának mentén.
A roncsdarabot szakértők fogják megvizsgálni, és a védelmi tárca abban reménykedik, hogy hasznos információkkal fognak szolgálni az észak-koreai rakétatechnológiáról.
Közben Kim Dzsong Un észak-koreai vezető pénteken bejelentette: Észak-Korea a tudományos, a technológiai és a műszaki fejlődés érdekében folytatja az űr meghódítását. A legutóbbi sikeres űrkísérlet megmutatta az egész világnak, hogy a Munkapárt és a kormány élni kíván az űr békés meghódításához fűződő törvényes jogával, és ez a szándéka szilárd – tette hozzá.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa szerint a hordozórakéta indításával Észak-Korea egyértelműen megsértette a testület vonatkozó határozatait.